Nálunk nem műfaji vagy árbeli kötöttségek voltak a könyvvásárlásnál, hanem édesapám - műszaki ember lévén - így határozta meg a kettőnk által évente beszerezhető könyvek mennyiségét. Kicsi a lakás, és addigra már egyébként is tele volt könyvvel. Mindenhol könyvek voltak, a szekrény tetején, a maga készítette könyvespolcon és minden létező, apró szabad felületen. Persze, ezt a mértékegységet az év végére általában túlhaladtuk, főleg, mert az első számú ajándék nálunk is a könyv volt.
Nemcsak, hogy könyvek között nőttem fel, de bizony, elég kontrollálatlanul tettem ezt, magam válogathattam meg az olvasmányaimat. Volt olyan, hogy túl korán nyúltam valamelyikhez, nem igazán értettem, rossz emléket hagyott maga után, és amikor már itt lett volna az ideje, emiatt aztán akkor se vettem kézbe.
Nagyon sok útleírásunk volt, talán a teljes "Világjárók" sorozat, ma is itt lapulnak a polcon, némelyik ronggyá olvasva, másik csak úgy illedelmesen kézbe véve álldogál sértetlen állapotban. És versek, versek, versek..., azokat elég hamar elkezdtem gyűjteni. Meg, hát, a szüleim által még otthonról hozott vagy a közös életük elején megvett könyvek szép számmal. És minden, amit aztán később olyan fontosnak tartottunk, hogy meglegyen. Idővel lassú terjeszkedéssel bekúszott a szakirodalom is, ma is megtölt még egy egész sort a polcon, pedig éppen idén, a tanév elején, sikerült jó sokat elajándékoznom.
Ja, azóta lett szép, igazi könyvespolcom, kettő is! :)
Meglep, ahogy most végiggondolom, de bizony, már nagyon régóta, egyedül se merítem ki az évi 15 centis kvótát. Alig-alig veszek könyvet, jobbára csak ajándékba, és az én állományom is inkább csak azzal bővül, amit ünnepekre kapni szoktam. Mostanában viszont újra elkezdtem olvasni. Igazi könyvet! Betelepedve a kuckóba, kézbe véve, lapozva az oldalakat. Régit is, újat is, kölcsönt is (azt gyorsabban :)
Gondot jelent a sok könyv. A régiek azért, mert ha már nem is olvasom őket, de kötődöm hozzájuk, nehezen szánom rá magamat a megválásra. Az újabbak meg azért, mert több is van, amit már nem tartok értéknek, de mégiscsak könyv, amit nem dobunk ki. És odaadni, hát még eladni, olyan nehéz!
Nem szeretek a neten olvasni, így is épp eleget vagyok a világító képernyők előtt. Ha elhangzik a kérdés, hogy "Olvastad?" - előttem még mindig egy könyv képe jelenik meg.
4 megjegyzés:
Ó, a Világjárók, még most is őrzök néhányat. Öröm, izgalom, felfedezés, érdeklődés forrásai. A Gondolat kiadásában mindig színvonalas könyvekhez jutottunk. Persze, vannak öregedő könyvek, és vannak örök fiatal könyvek ezek között is.
Reagálásainkból és bejegyzéseinkből is az derül ki, hogy a könyvek bizony nem olyan tárgyak,mint a többi.
Lelkük van.
Klári, pontosan így van, ahogy írod :)
Igen, Rózsa, lelkük van, ezért is olyan nehéz megválni tőlük.
Megjegyzés küldése