Emlékfoszlányok

Ági dátumaihoz igazodva teszem át a személyes blogból a közösbe az alábbiakat:

1953. Sztálin halála. A Rókusi iskolában óra alatt feltépte az ajtót az igazgatóhelyettes. "Azonnal álljatok fel! - kiáltotta. - Meghalt Sztálin elvtárs!" És vigyázzban álltunk hosszú percekig. A "leülhettek" után komoly, fenyegető élű tájékoztatást kaptunk arról, miért nagy csapás ez a tragikus esemény az egész világ számára, és mit vár el az iskola tőlünk, tanulóktól, hogyan viselkedjünk és hogyan beszéljünk ezután.

1956. október 23. Harmadikos gimnazista voltam. Ezen a napon reggel színes krétával rajzolt Kossuth-címer fogadta az osztályt. Megkezdődött volna a tanítás, de mindjárt félbe is szakadt. Az  igazgató úr belépett,  hazaküldött bennünket, egyúttal nagyon csendesen kérte, "ne exponálja magát senki", nem lehet tudni, mi lesz ebből. Legalább tízen nem mentünk haza. Elkísértük az egyetem központi épületéről leráncigált vörös csillagot a hídra, néztük, hogyan viszi a víz, majd süllyed igen hamar a sordrás mélyére.

1956. november 4. Otthon ültünk, körben az ebédlőasztalnál, iszonyúan nyomott hangulatban. Írtam egy verset még délután arról, hogy elmúltak a napfényes nyári napok, és most szürke ködben vacogunk. Felolvastam. Anyu szokása ellenére megdicsérte a versemet.

1957. Szputnyikok. Az újsághírre Nagyika azt mondta, hazudnak. Az égben a mennyei seregek vannak, nem az oroszok.

1961. április 12. Gagarin űrhajózásáról a rádió adott közvetítést. Éppen a bölcsészkar könyvtárában voltam néhány egyetemi társammal együtt. Sánta Pista bácsi, a könyvtáros olyan büszkén fontoskodva tekergette a hangerő gombját, mintha ő ülne a kabinban.

1969. július 20. Holdraszállás. A Széchenyi-hegyen voltunk, látogatóban egyik nagynénémnél. Mint egy groteszk táncelőadást, úgy néztük a fehér szkafanderes űrhajósok  toporgását a  Holdon.

1986. Csernobil. A rádió déli krónikájában hallottam a hírt. Közben az esti vacsorát készítettem elő, moszkvai barátnőm kiküldetésben volt Budapesten, nagyon vártam, hogy  hosszú kihagyás után találkozzunk. Csak úgy mellesleg megemlítettem neki, mit hallottam a rádióban. Nem hitte el, mert az ő rádiójukban nem volt ilyen híradás.

1987. január 12. Reggelre óriási hó esett, semmi sem járt a Szentendrei úton. Gyalog próbáltam eljutni a közeli rendelőintézetbe, a szemészetre volt időpontom a nemrég felfedezett  glaukóma miatt. Úgyszólván üres volt az épület, a fűtés működött. Talán délig ültem egyedül a második emeleten, mire  beérkezett valaki a rendelőbe. Ő is gyalog.

1989. karácsony. Szegedre mentünk az ünnepre, mint  mindig. A város ünnepi nyugalmát megzavarták a romániai hírek. A férjem kiment a román határra, éjfél után ért vissza. Fölcsengette az alvókat, nem találta a kulcsot. Nyilván kilopták a zsebéből a pénztárcának vélt bőrtokot, akkora tömeg - a zsebtolvajok öröme -  nyújtogatta a nyakát a határon, kíváncsiskodott,  lőnek-e  Temesváron.

1990. október 26. Taxisblokád. Nem emlékszem, nyilván nem kellett aznap elmennem otthonról. A tévében volt valami részeg ember, valamiről szónokolt  a parlament ablakában. Vagy az máskor volt?

2001. szeptember 11. Délelőtt volt, elég korán. Általában valamelyik nyugati adót néztem ilyenkor, többnyire természetfilmeket angol alámondással. A cápa helyett hirtelen füst gomolygott a képen, egy toronyépületbe csak úgy, egyenesen belerepült egy repülőgép, letarolta a fölső emeleteket. Nem tudok angolul, egy szót sem értettem a kísérőszövegből. Gondoltam, talán játékfilm. Animáció. Hiba csúszott a közvetítésbe. Kapcsolgattam máshová. Ugyanezt a képet, illetve jelenetet más műholdas  adók is bemutatták. Hihetetlen és értelmezhetetlen volt a látvány.

 

2004. december. Cunami. Félelmetes vízfal jött a semmiből. Azóta sokszor, sokféleképpen mutatták be, hogyan keletkezik, hogyan evakuálják a lakosságot, ha egyáltalán felfogják,  mekkora az özönvíz, ezért összekavarodott az emlékezetemben, mit is láttam először.

2006. október 23. Híradó esti képei a tüntetésről. Azt gondoltam, hogy Budapesten az emberek hirtelen megőrültek.