2018. január 5., péntek

Év végén a csúcsra jutottunk



Az utolsó hét pontosan olyan volt, mintha néhány nap alatt az egész év  megismétlődött volna. Miközben az ünnepekre készültünk, ezer mindenféle egyebet  kellett elintézni. Időpontok és helyszínek egyeztetése innen a faluból nem olyan egyszerű, sose is volt, de betegen, öregen, mozgáskorlátozottan, idegbajosan rosszabbra számítottunk az eddigi évvégéknél is.
A nehézségekhez hozzájárult, hogy az év közben többször javított vécétartály ünnep előtt két nappal romlott el végleg, új tartályt és szerelőt találni mit mondjak, nem volt könnyű. Eljöttek, megcsinálta, majd ünnepi nap reggelén eltört az ülőke. Szerszámok, hozzávaló kiegészítők az alagsori műhelyben vannak, onnan gyengélkedőre fogott uram le-föl mászkálva, szemüvegét hol itt hol ott letéve és elfelejtve, hol is maradt, végül ügyesen helyrehozta. Ittunk rá portugál vörösbort, amit az unokánk hozott még ősszel, amikor a nemzetközi maratonon vett részt és a középmezőnyben végzett. Ez külön történet lenne, de most az év utolsó heténél maradok.

 Végül minden jól sikerült, igaz, elvesztettem a tortareceptet, helyette lett másik torta. Kaptam halakat, valahogy kevesebb aggódással és szorongással készültem a feladatra, mint más években. Mivel utálom a halat és mint legyőzendő ellenfélre tekintek rá, ahelyett, hogy elképzeljem, milyen jóízű étek lesz belőle az egész család örömére, mindig attól tartok,  ehetetlen lesz az ünnepi ebéd. De jó lett, és időre el is készültem vele. Az ajándékozás a nappaliban történt. Szuper volt, rengeteget nevettünk, nem is tudom, min.

A két ünnep között lebonyolítottunk egy év eleje óta esedékes látogatást. A meghívottak örömmel jöttek, kaptam gyönyörű azáleát, ettünk-ittunk, persze új sütiket meg egyebeket készítettem, megint rengeteget nevettünk, nem is tudom, min. Talán, azon, hogy végre vége ennek a gyötrelmes évnek, és még mindig élünk.

Szilveszterre ismét sütöttem kicsit, megfőztem újévre a lencsét, amely borzalmasan rossz lett. Igaz, a szilveszter is kínos volt. Félve a durrogtatástól, behívtam a macskát, egyfolytában nyugtattam szegényt, menekült volna ész nélkül, sőt, mivel egy hangos lövöldözős krimit néztünk, sokszor nem tudtuk eldönteni, odakinn lőnek-e, vagy a tévéből jön a hang. Ez leginkább a macskát viselte meg, ugrásra készen meredt a képernyőre, majd a hangszórók mellé óvakodott, nem tudta felfogni, mi történik éppen. 

Év közben februártól október végéig időnként meg kellett jelennünk a jognak asztalánál. Egy  kriminális örökösödési ügylet résztvevői lettünk. Röviden: jogszerűségre hivatkozva elhalt testvérem lányait kisemmizték az anyai  ágon nekik járó örökségből. Az évértékelő összegzés ettől lett meglepő, örömet viszont az ellenérdekelt örökösöknek hozott.
Hol tartunk? A jogi procedúra miatt fontos műtétet kellett elhalasztani, az egy hónap időveszteség nem várt egészségkárosodással járt. Újabb műtét van kilátásba helyezve.
Megnyugtató viszont, hogy társadalmi szinten védve vagyunk, megállítják a népvándorlást meg még valakit vagy valakiket, egyébként is megállapítást nyert az előttünk álló 2018-ra nézve, hogy rizikó nélkül nincs kockázat.



4 megjegyzés:

Kelemen Éva írta...

Kedves Klári!

Nagyon örülök a harmadikként elolvasott évösszegződnek. A január 3-ai kommenteknél írtam róla egy kicsit bővebben.

klaribodo írta...

Ki hitte volna, Éva, hogy vénségemre még inspirálni tudok valakit.:)))

Rozsa T. (alias flora) írta...

Mozgalmas évetek volt, bár a mozgalmasságát többnyire kellemetlen fordulatok okozták.
A jó oldala a családi összejövetelekből adódik.
Külön figyelemmel olvastam az utolsó mondatodat.

klaribodo írta...

Rózsa, ha nem lenne nagyon alpári, azt mondanám, hogy... Illetve nem mondom, hiszen alpári.