Lepkék

Ági felhívásának ehhez a részéhez szeretnék csatlakozni: "Legyen most szó az álmokról: alvás közben átélt álmokról, vagy olyan vágyálmokról, melyeket csak a képzeletünk táplált, de megmaradtak szép, elérhetetlen, meg nem valósult álomnak."

A vágyálmok pillangói szórakoztatóak és megnyugtatóak. Képzelődős voltam mindig,  voltak növények, virágok, termések, állatok, akiket saját sorssal és egyéniséggel ruháztam fel. Különösen mostanában játszom ezt,  én így készülök a saját elmúlásomra. Megyek oda, ahová többi élőlény. Szépen, nyugodtan, örömmel.

Többnyire lepkékkel képzelődőm. Az idén nem jöttek sokan. Leghamarabb egy fehér lepke csapongott a terasz előtt. Lementem hozzá, akkor átrepült a napos oldalra, ott suhant előre-hátra, közel a lábamhoz. Még jött néhányszor, mindig kora délután, aztán elmaradt. Szia, fehér lepke! Jó, hogy itt voltál.

Az óriási bogáncslepkét már írtam máshol. Remélem, úgy lesz, ahogy gondolom.

 Aggasztó volt két barna lepke látogatása. Úgy viselkedtek, mintha veszekednének. Nem az a bájos táncikálás volt a mozgásukban. Az erősebbik lelökte a másikat a levegőből, szabályosan koppant a teraszra kirakott lomok között. Az erős lepke dühösen kereste az utat kifelé a polikarbonáton át. Nehezen, de megtalálta, merre jusson ki a szabadba az esőcsatorna és az átlátszó fal között. Amelyik leesett, nem volt ott, ahol koppant, hiába kerestem.

Júliusban egyik délutánon másik bogáncslepke is előkerült. Sokkal kisebb volt, mint a régebbi nagyon nagy, aki a korláton pihent jó sokáig, mielőtt elrepült volna. Ez a kis ideges le-föl húzott a terasz előtt, többször fordult azon a húsz-huszonöt méteren, később eltűnt. Hiába  volt jellegzetes a mozgása, nem azonosítottam senkivel. Nem éreztem a lényét.

Ma reggel egy kisebb fehér lepke csapongott a sövény fölött. Nem repült föl hozzám. Eltűnt a ház sarkánál.

Az álomhozó, vágyteljesítő lepke viselkedése teljesen más. Mintha "tudná", mikor jöjjön elő, milyen feltűnő erővel körözzön a fejem körül.  Kétszer volt ilyen meggyőző élményem. Az óriáslepke bizonyosságot adott. Hogyan, azt nem tudom. Néztem őt, és egy régi kételkedés a fejemben a helyére zökkent.

 Néhány éve szintén júliusban minden nap délután öt órakor  két bogáncslepke repült át a háztető fölött, mintha a Mókus-hegyről jönnének. Vártam őket. Köröztek az udvarban, én megálltam a lépcsőn középtájon, kinyújtottam a karomat, hátha rárepül valamelyik. De nem vették a bátorságot, csak röpködtek  körülöttem, mintha mondani akarnának valamit. Az egyik egyetlen egyszer a bal orcámat érintette, nem túl kedvesen. Dühösen zúgott közben. Minthogy a lepkék nem adnak ki hangot, megijedtem.
Ősz elején két halott lepkét találtam a fáskamra ablakpárkányán. Ők voltak azok, egészen biztos. Hogy mit gondoltam minderről, persze, nem írom le. Csak tessék nyugodtan nevetni, netán bosszankodni, mennyire nincs vége ennek a történetnek.