Álomszép álmokat

„Majd az édes álom pillangó képében
Elvetődött arra tarka köntösében,
De nem mert szemére szállni még sokáig,
Szinte a pirosló hajnal hasadtáig.
Mert félt a szunyogtól, félt a szúrós nádtól,
Jobban a nádasnak csörtető vadától,
Félt az üldözőknek távoli zajától,
De legis-legjobban Toldi nagy bajától.
5.

Hanem amidőn már szépen megpitymallott,
És elült a szúnyog, és a zaj sem hallott,
Akkor lelopódzott a fiú fejére,
Két szárnyát teríté annak két szemére;
Aztán álommézet csókolt ajakára,
Akit mákvirágból gyüjte éjtszakára;
Bűvös-bájos mézet, úgy hogy édességén
Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén.
6.

De a kínos éhség azt is irigyelte,
Hajnali álmából csakhamar fölverte…”
Arany, Toldi 4. ének részlete) 

Az álom gyönyörű, az álom rémséges, az álom talán nincs is, legalábbis két álmodás (REM-fázis) között.
A legszebb elalvás a jól végzett munka utáni ágyba zuhanás, vagy egy hajnalig tartó mulatság, lagzi, házibuli) stb. utáni nyújtózás.
Szerettem a frissen húzott ropogós ágynemű álmot ígérő vonzását, szerettem még a nagyszüleimnél előforduló dunyhát, nem szerettem egy menedékház szalmazsákjában fészkelő hangyabolyt.
Szerettem hosszú túra után hálózsákba bújni, s elpihenni.
Nem szerettem éjszakai műszak alatt elbólintani, de olykor sikerült. A kényszerű felébredés annál keservesebb volt.
Aludtam állva hajnalban hazafelé utazván a troliban, és napi munka után a villamoson. Csak résre nyitottam ki a szememet, hogy lássam, hol vagyunk, hány megálló van még hátra. Egyszer sikerült továbbutaznom.
Ma már keveset alszom, és örülök, ha nem kell sokáig néznem a plafont. Rádióhallgatással űzöm az időt kb. féltizenkettőig, azután katt, és megpróbálok hamar elaludni. A legrémesebb éjjelem összefügg egy enyhe stroke-kal. Erősen fájt a fejem, alig vártam, hogy reggel legyen. Megébredve nehezen beszéltem, kórházba kerültem. Azóta nem várom teljes szívvel az éjszakákat.
Voltak szép álmaim, és rosszak is. Nem tudom, minek az alapján álmodunk pozitívat vagy negatívat. Kivetítés? Fantázia? Irányultság? Tán ez is, az is. Álmomban előbb volt személyautóm, mint a valóságban. Fent parkolt a lakásunk utáni félemeleten. Zöld sötétzöld színű volt, s kerestem felébredve. Egész biztos voltam benne, hogy az én autóm volt és ott, ahol említettem. De ébren köddé vált. Időbe telt, míg elfogadtam, hogy nem ellopták, merthogy sose volt.
Volt nekem biciklim is, mielőtt a valóságban. Hajtottam, de a pedál-ék (hol van már a pedálék, hol a kontrafék, hol a láncfeszítő sarkantyú, de még a dinamó is ritka) kieshetett, mert lement alsó állásba és hajthatatlanná vált.   
A jóleső álmok részleteire érdekes módon alig emlékszem. Viszont nemegyszer írtam blogomban álmaimról, melyeket ébredéskor még idejében nyakon csíptem. Gondolom, akad közöttük pozitív is.
Zárásképpen mindenkinek álomszép álmokat kívánok (a szókép Bródy J.-tól kölcsönözve).