2017. június 12., hétfő

Gyerekkorom mesebeli nyaralásai

nem Piriten készült a kép, de a hangulata hasonlít...
   Eldöntöttem, hogy felelek Ági javaslatára és megírom a nyári szünet témáját... "Kimeríthetetlen", tettem hozzá. De azért megpróbálok meríteni belőle néhány hangulatfoszlányt. Megírtam már blogomon is, most újra nyitogatom emlékezetem fiókjait, beleszagolok a széna- és napsugár-illatba, mely a nyaralásaimat kísérte...
   Még egyetemista koromban is eljártam nyaranta a kis dunántúli faluba pár hétre. Ott lakott rokonságom teljes anyai ága: három megmaradt testvére és nagyszüleim. 
   A kis falu Veszprém és Vas megye határán fekszik, kb. 250 lakossal. Anya kiolthatatlan honvágya bennünk, gyerekekben valóságos mesebeli hellyé változtatta a kis poros falut, ahol még azt is elhittük neki, hogy a levegőnek utánozhatatlanul más a zamata, mint az Alföldön... Az odavezető út nagyon körülményes volt sokáig: már előző este vonatra ültünk, a Nyugatiba éjnek évadján kerültünk fel, s csak másnap ment tovább a vonatunk a Déli pályaudvarról... S amikor végre Bobára értünk d.u. 4 felé, onnan még 4 km volt az akácerdők között rejtőzködő kis falu, ahova végül nagybátyám kétlovas hintaja szállított bennünket!
   Nagyanyám csepp kis konyhájában ott szorongott az egész rokonság: szinte "esemény" voltunk, évente egyszer látott, kedves vendégek! Mindenki egyszerre beszélt, kérdezett-felelt, konstatálta a változásokat: megnőttek a gyerekek! esetleg eggyel több unoka született! Kire hasonlít? Jól nézel ki, Idám, Rózsim! (ez utóbbi dícséretet bizonyos fenntartással fogadtam később, amikor már adtam a vonalaimra...) Éhesek vagytok-e? S előkerült a sok vendégváró finomság... Ajándékok kiosztása, mindenki arcán mosoly...
   Nekünk, gyerekeknek akkor kezdődött a néha két hónapig is eltartó vakáció, amikor szüleink hazautaztak, a rokonságra hagyva bennünket. Maga a szabadság vette kezdetét. A négy rokoni ház között néha nehéz volt ránk találni. Én magam többnyire nagyanyáméknal, később Iduska nénémnél laktam, öcsém inkább egyik nagybátyámnál a kb. egyidős unokatestvérekkel  -  és főleg a lovak miatt! Ott született életre szóló szerelme a lovak iránt, s mihelyt tehette felnőttként, nagy boldogan vett is magának kettőt! Túlélték, sajnos...
   Részt vettünk az otthoni és a mezei munkákban is. Számomra nem volt idegen a mosogatás, felmosás, répalevél szelése a kacsáknak, vízért menni a kútra, tejet leadni este a csarnokba, szénagyűjtés, krumpliszedés  -  és főleg a tehénőrzés! Éveken át nagy élményem volt ez utóbbi egész napos elfoglaltság, amely csak a nyári vakációhoz fűződött. Aki már kipróbálta, tudja, milyen nagy nyugalom szállja meg a tehénpásztort, miközben a rendületlenül legelő, majd kérődző békés állatot szemléli, s közben a gondolatai szabadon szállnak ezerfelé... 
   Persze, maradt sok szabad időm is, melyet rajzolgatással, betelhetetlen olvasással (itt senki nem akadályozott benne, nem úgy, mint "otthoni" nagyanyám) töltöttem. Sőt, kamaszkoromban még bálba is elvittek nagynénéim búcsúkor, s ott ültek árgus szemű "falvédőkként" vagy négyen, hogy semmi bajom ne történhessen...
   Lehetetlen mindent belesűríteni ebbe a bejegyzésbe! Tény, hogy egy percet sem unatkoztam, pedig se mozi, se tévé nem volt akkoriban (hogy az internetről ne is beszéljünk!). Néha elgondolom: melyik mai kamaszt lehetne ilyen vakációra elcsábítani?...
   
    

9 megjegyzés:

Ági írta...

Örülök, hogy megírtad! Sőt majd pár nap múlva követem a példádat én is. Pedig eredetileg csak pihenőt akartam engedélyezni magunknak, de nagyon jó, hogy mégis téma lett belőle, hát akkor legyen így. :)

idamama írta...

de jó volt olvasni.

klaribodo írta...

Vissza a gyerekkorba, milyen vigasztaló!

Kriszta írta...

Jólesett olvasni! Bemutat egy olyan hangulatot, amiben sosem lehetett részem, mégis a magaménak érzem.

Rozsa T. (alias flora) írta...

@Ági: várom a tiédet is, Ági! Talán kicsit korai lett volna a "pihenő"!

Rozsa T. (alias flora) írta...

Köszönöm, Iduska! Örülök neki!

Rozsa T. (alias flora) írta...

@Klári: Valóban vígasztaló... Valahogy megmaradt a varázslatos íze... Talán mert gyerekkorunkban fogékonyabbak voltunk a varázslatra! Az is lehet, hogy mi magunk műveltük...

Rozsa T. (alias flora) írta...

@Kriszta: nagy elismerésként veszem a szavaidat! Köszönöm.

Ez nem az, ami írta...

Nagyon tetszik az írásod. Pár napja én is írásba kezdtem, ha gondolod, nézz be hozzám:
http://alljunkmegegyszora.blogspot.hu/