Régi idők tanúi - folytatás

Visszajöttem, mert feltétlenül pótolnom kell, amit múltkor kifelejtettem. Hát persze, hogy a kollégiumi tanulóasztal! 

A kollégiumban nyolcágyas szobákban laktunk, vagyis két négyágyas volt középen összekapcsolva egy pici belépővel és egy nyolc személyre kialakított tanulóval. A tanulóban piros műbőr borítású székek szorongtak az ablakra merőlegesen sorakozó, egymáshoz illesztett asztaloknál, magát a tanulót pedig szürke mintás, zörgő hangot adó harmonikaajtó választotta el az előszobaként szolgáló helyiségtől.

Egyszerű íróasztalok voltak, az egyik oldalukon polcos szekrényrésszel. Az én asztalom általában a bal oldali második volt, nem emlékszem, hogy bármelyik évben másutt ültem volna. Ha a múltkori bejegyzésben azt írtam, hogy sok mindennek volt tanúja az a bizonyos otthoni asztal, akkor ugyanez nyugodtan elmondható a kollégiumi asztalról is. 

A szobánkban mindig én voltam az egyik éjszakai bagoly, jól tűrtem az éjszakázást, ha úgy fél egyig nem dőltem ki, akkor már akár reggelig is bírtam. A tanulóasztalnál töltött éjszakai óráknak felejthetetlen hangulata volt, a fejem fölött zúgtak a neoncsövek (mert azok zúgtak rendesen!) és úgy hajnali három után végigzörgött előttünk a tejes autó, a kis közértnél megállt, majd lerakták róla a csörömpölő tejesüvegekkel teli rekeszeket. A tanulóasztalnál jegyzeteltem, szótároztam, ott gyötrődtem egy-egy referátumhoz szükséges anyaggyűjtés alatt, ott írtam a dolgozatokat, aztán letisztáztam - ezeket kénytelen voltam az asztalnál végezni, mert azért olvasni általában az ágyon hasalva, fekve, forgolódva szoktam. És persze a tanulóasztalok tanúi voltak sok nagy beszélgetésnek, lelkizésnek, leginkább éjszaka a nagy csendben, amikor a többi lakó már régen aludt. A pár hónap alatt, amikor Rózsával szobatársak voltunk, sok órát beszélgettünk így végig rettentően fontos dolgokról, miközben időről-időre igyekeztünk magunkat visszakényszeríteni eredeti feladatainkhoz, a referátumíráshoz, vizsgatanítás-vázlatíráshoz, egyebekhez. Mégis, az esetek többségében a fontos témák győztek. :)

Meg kell még emlékeznem a mi kollégiumi tanulószobánk egyik sajátosságáról, a lemezjátszóról. Emlékezetem szerint volt legalább két tanév, amikor a mi szobánk őrizte az emelet egyetlen lemezjátszóját. Hogy ez valami jutalomféle kiváltság volt-e, vagy esetleg csak azon múlt, hogy a szobafelelősünk, K. Ági ügyesen lobbizott a jog megszerzéséért, már nem tudom, de a lényeg, hogy nálunk volt a lemezjátszó, ennek a helyzetnek minden előnyével. A helye mindig az ablak felőli utolsó asztal végén volt és persze gyakran bekapcsoltuk. Nappal az egész szoba hallhatta, éjszaka aztán a maradék éjszakai baglyok, akik kiszorultak a tanulóba, halkra vették a hangerőt. Több szobatársam volt angol szakos, közülük néhányan addigra már jártak Angliában is és onnan hoztak bakelitlemezeket, ezeket nagy becsben tartottuk. Ettől van az, hogy amikor a kollégiumi tanulószobára gondolok, mindig eszembe jutnak azok a zenék, például egy Beatles-lemez, az egyszerűen csak Bors őrmesterként emlegetett album. Hát... ki hinné, de így lehet eljutni a munkaasztaltól a Beatlesig. :)