2017. február 22., szerda

Napirendről - magyarázkodással fűszerezve :)


Nagyon-nagyon régen nem írtam már ide, remélem, nem utáltok ki ennyi idő után J.

A mostani téma a legjobb arra, hogy elmondjam, miért is nem tudtam/tudok írni ide, pedig szeretem ezt a blogot, és nagyon sokszor eszembe jutott, hogy írni kellene, de hát egyszerűen nem fér bele az időbe. Illetve sokkal ritkábban fér bele, mint én azt szeretném.

Most már egy ideje egyedülálló anyaként funkcionálok, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fiúk sokat találkoznak az apjukkal, de ha valami sürgős és váratlan van, akkor szinte biztos, hogy nekem kell ugrani. Néha bevethetők a nagyszülők is, de egyre kevésbé, hiszen ők sem lesznek már fiatalabbak.
Mindemellett a munkahelyemen már több mint egy éve igazgató vagyok, ami szintén nem kevés feladatot jelent, ráadásul nemzetközi területen, azaz időnként utazni is kell (tavaly 12 különböző országban jártam, októberben minden héten máshol, ami azért fárasztó nagyon, mert megyek-tárgyalok-jövök, és általában sem városnézés, sem pihenés nem nagyon fér bele a sűrű programba, vagy csak nagyon rövid idő, hogy épp emlékezzek rá, hol is jártam éppen).

A sok program miatt komolyan veszem a napirendet, a rendszert azt életünkben, mert azt vallom, hogy a gyerekeknek is könnyebb, ha tudják, mihez kell alkalmazkodni.
Reggel én 6.10-kor kelek, őket fél hétkor keltem. Előfordul, hogy addigra már felébrednek, és játszanak a telefonon vagy tableten, de sokszor alszanak fél hétig. Gyors reggeli (sosem hagyjuk ki), fogmosás, öltözés, és 7-kor már indulunk is. Elviszem őket a suliba, aztán megyek dolgozni, általában 8 előtt beérek, közlekedéstől függően néha már fél 8-ra.
A munkaidő hivatalosan fél ötig tart, de a vezetői állás előnye (ami amúgy hátránya is) a rugalmasság. Így aztán hétfőn négykor elindulok, hogy el tudjam vinni a fiúkat edzésre, de sokszor viszem magammal a laptopot, és amíg ők vívnak, én ülök a kispadon és dolgozom. Edzés után sokszor még tanulni kell a naggyal, most lett ötödikes, nehezen szokik hozzá, hogy ez már nem az alsó évfolyam, amikor csak oda kellett figyelni órán. Tanulás után, ha van még idejük, játszhatnak, aztán 8 körül zuhanyzás és legkésőbb fél 9-kor már alszanak (na jó, néha csak ágyban vannak, de 9 előtt azért el szoktak aludni).
Kedden elvileg az apjuk jön hozzájuk délután, ilyenkor szoktam tovább bent maradni dolgozni, ha szükséges, illetve ilyenkorra időzítem a magánprogramjaimat (barátok, vásárlás, doki, okmányiroda, egyebek). Szerdán fél ötkor szigorúan el kell jönnöm, mert viszem őket megint edzésre fél hatra, edzés után ugyanaz a program, mint hétfőn. Csütörtökön megint apás nap van, de elég sokszor előfordul, hogy mégsem tud jönni. A fociedzésre a nagyszülők viszik őket, de időnként nekem kell értük menni. Pénteken rövidebb napom van, munka után még elmegyek fallabdázni, aztán megyek a gyerekekért. Ha apás hétvége van, akkor 6 óra körül átviszem őket a nagyszülőkhöz, ha velem vannak, akkor még pénteken gyorsan megcsináljuk a hétvégi házi feladatokat, hogy ne kelljen szombaton és vasárnap tanulni.

A hétvége változó, gyerekekkel mindig van valami program (van, hogy minden héten megyünk focimeccsre, főleg a kicsivel, aki nagyon ügyes kapus), ha egyedül vagyok, néha csak nézek ki a fejemből, annyira ki vagyok merülve.

A munkanapok nagyon nehezek tudnak lenni, különösen, ha valami komolyabb feladat is áthúzódik egyik napról a másikra, olyankor legalább a telefonon követem az e-mailjeimet, miközben mondjuk épp matek feladatot gyakorlok nagyCs-vel. Tudom, hogy ez annyira nem jó, de nem mindig tudom kikerülni. Alapvetően próbálok olyankor dolgozni (ha szükséges), amikor ők már ágyban vannak.

Magánéletre aránylag kevés időm, lehetőségem van. Most ez jó így, de azért van bennem hiányérzet. Ezért aztán idén többször „magamra erőltetem” a színházat (januárban volt már egy előadás, áprilisra már két előadásra is van jegyem), néha éjszakába nyúlóan olvasok szépirodalmat (ez sokáig elmaradt, mert egész nap olvasok, és estére már ahhoz sincs kedvem), igyekszem többet mozogni (legalább otthon szobakerékpárral, de azt hiszem, újra fogok úszóbérletet is venni, tavaly ősszel nagyon bevált).


Az életem, és így a napirendem is a munka és a gyerekek körül forog J. Hát ezért van az, hogy ritkán jutok el közétek. 

4 megjegyzés:

klaribodo írta...

Gigi, hasonló napirendem volt, amikor kicsi volt a gyerekem. Pedig én házasságban éltem. Most nem merem megkérdezni a felnőtt lányomat, hogy boldog volt-e velünk, vagy csak alkalmazkodott.

Samu írta...

Kedves Gigi, örülök, hogy végre hallottam Rólad és a gyerekekről. Időnként benézek a régi blogodba, de sajnos ott nincsenek újabb beírások. KisCs most hányadikos?

Gigi írta...

Harmadikos :-). Nem írok a blogba. Nincs hozzá motiváció. A képeket az ismerősök látják a Facebookon.

Gigi írta...

Abban hiszek, hogy egy gyerek akkor nem betegeskedik,ha kiegyensúlyozott és rendben van az élete. Az én gyerekeim gyakorlatilag soha nem betegek :-)