2017. január 29., vasárnap

Kár, hogy nem beszél


A macska időérzéke csodálatosan működik Télen-nyáron délután 5 órakor odaül a tényérja elé, szemét le nem venné  a hűtőszekrény ajtajáról. Igaz, hogy sose kap semmit hidegen, de talán megfigyelte, hogy a mi vacsoránk onnan kerül elő. Az óraátállítás néhány napig okoz zavart nála, inkább korábban jön, mint később, le ne maradjon valamiről.
Az erős mínuszokba nincs szívünk kizavarni szegényt, így vacsora után megszokta, hogy felugorhat a radiátorra, és onnan legalább éjfélig nem is kell sehová mennie. A teraszon papundekli doboza van, benne mindenféle bélelés, gyapjúpárna, a saját bundája meg mennél hidegebb van, annál sűrűbbre nő.
Néha köhög. Aggódunk.
Éjjel benn maradhat, amíg le nem fekszünk. Én már éjfél körül nyugovóra térek. A ház ura  internetezik fél háromig. Macskabácsit ekkor kiküldi, én viszont nemsokára fölkelek, mert szól az ébresztőóra. Hajnali 4 órakor beegedem szegény vacogó állatunkat. Ilyenkor kicsit eszik, aztán az ágyam elé hasal, dorombolgat, ravaszkodik. Fölteszi a fél mancsát a paplan szélére, figyeli, mit szólok hozzá. Hunyorogva nézem.  Egy idő múlva fölrakja a másik lábát is, de még nem ugrik. Megmoccanok, ő visszahúzódik, tudja, hol a helye.
Reggel 8 órakor kimegyek kávét főzni. A macska előttem üget, most nem eszik, leül a másik tányérja elé, ebben kap tejet. Lefetyel, majd kimegy, ha süt a nap. Ha nem süt, fölugrik a radiátorra, onnan le se jön délig. 10-kor reggelizünk, közben megbeszéljük, hogy van a macska, hogyan töltötte az éjszakát, mit evett, mit nem evett, mit hozzunk neki a Tescoból.
Télidőben hamar sötétedik. A ház ura délután 4-kor kimegy, megtölti a fák alatt a madáretetőket, hogy kora reggel találjanak valamit a cinkék  meg a többi éhező. Az új nap nálunk estefelé kezdődik, rendje ugyan nincs, csak szokásaink vannak.
*
Cila, Cilu, Cinciri-Minciri,
Behálóznak a mozdulatai.
Itt sétál az íróasztalomon:
nők vonulnak át tükrös agyamon.
Ha valami jó az eszébe jut,
mint két szikrázó, vörös alagút
gyúl s mélyül rögtön kék-sárga szeme.
Légy zümmög tova - szinte száll vele,
s aztán tíz percig nézi a plafont:
mi az a gyanus kis fekete pont?
Az imént papírral futballozott,
függönybe, szőnyegbe csavarodott,
most felugrik, a fűtőtestre ül,
könyvekre, az a helye. És örűl
- nem, nem örűl: ásít, nyujtózkodik,
végül göngyöleggé kunkorodik.
Cilu, Cinciri, hófehér Cila!
Úgy sajnálom, hogy nem beszél soha.
(Szabó Lőrinc verse)


8 megjegyzés:

mick írta...

Gesztusai beszélnek.

Ági írta...

Ez az utolsó félmondat nagyon tetszik: "rendje ugyanis nincs, csak szokásaink vannak".

klaribodo írta...

Mick, okosabbak ők, mint gondolnánk.

klaribodo írta...

Ági, megértettem a felhívást. :))

Rozsa T. (alias flora) írta...

Klári, eltévesztettem a bejegyzést és a neked szánt kommentet Ági felhivásához írtam be, mint ahogy nyilván észre is vetted.
Ideteszem mégegyszer, annak rendje és módja szerint.

"Klári, jó, hogy elkezdted a témát. Én még várok egy kicsit, mert nemrég írtam hsonló témáról a blogomon.

Ötletes volt a bejegyzésed, mert ugyan a macsek a főszereplő (hogy ne kelljen beavatnod az olvasót az intimitásokba), de közvetve mégis benne vagytok!"

klaribodo írta...

Rózsa, köszönöm az együttérzőt.

aliz írta...

én csak azt nem értettem soha, hogy a mi Cilink, honnan tudta, hogy mikor jövök hazafelé az iskolából, mert mindig pontosan elém jött a sarokra, amikor...

klaribodo írta...

Aliz, a mi macskánk is tudja, mikor fordulunk be a sarkon. Jön elénk, ha kocsival érkezünk, akkor is. Valami jeladójuk lehet az agyukban,a legtöbb macska ennyire okos.