Tessék nézni! Ezt neked hoztam!

A tegeződés-magázódáshoz kapcsolódik életem egyik nagy csalódása. Édesapám folyvást mondogatta: "Meglátod, ha leérettségizel, majd mindenki összetegeződik veled! A polgári világban ez így szokás, az érettségizett ember ezt már kiérdemli."

Aztán letettem az érettségit, és a számos nagynéni-nagybácsi közül egynek se jutott az eszébe, hogy akkor mostantól tegeződjünk. Legtöbbjükkel egész élete során sem jutottunk el odáig, miközben nagyon jó viszonyban voltunk, és ez számomra is így volt természetes. Volt, aki már nagyon-nagyon felnőtt, dolgozó ember koromban ajánlotta föl, nehéz is volt átállni.
A gimnáziumi tanáraink se ajánlották fel a tegeződést, volt köztük, aki ekkortól inkább magázni kezdett bennünket, nagyon furcsa volt az is.

A munkahely már magától értetődően hozta magával a kollegák közötti tegeződést, a főnökökkel ez nem feltétlenül volt így, különösen férfi-nő viszonylatban. Volt olyan főnököm, akivel például akkor tegeződtünk össze, amikor már elváltak az útjaink.
Ma ez sokkal természetesebb, korra, nemre, beosztásra való tekintet nélkül mindenki mindenkivel tegeződik, és, bizony, már jó ideje én ajánlom ezt föl az ifjabb munkatársaknak, egyedül a diákmunkás/gyakornok fiúk a kivételek, azok tisztelettudóan tetszikeznek, a lányok, ha tudnak, tegezhetnek, de látom, ma ez éppúgy gondot okoz, mint nekem fiatalkoromban.

Az általános bolti tegeződésbe én nem szállok be, elég öreg vagyok ahhoz, hogy a pénztáros lánykák ne sziával kezdjék el beütni, amit vásároltam.

Egy érdekes terület, ami talán keveseknek ismert: tegeződés-magázódás az egyházon belül. Az etikett szerint mindig a felszentelt személy kezdeményezi a tegeződést, függetlenül az életkortól és a férfi-nő relációtól.  Ezt, persze, lehet kedvesen, udvariasan is: Kérhetem, hogy tegeződjünk?
Történt egyszer, hogy akit nagyjából velemkorú, fiatal papként ismertem meg, az idők folyamán püspök lett belőle. Amikor először találkoztunk ebben a minőségében, szépen megvártam, hogy tisztázzuk, mit is jelent ez ezentúl a beszélgetésünkben. Nyilván nem változtatott semmit, de mégis így éreztem helyesnek.

Amiről pedig itt sokaknak van tapasztalata, az a tanárság. Nem tartozom a tegeződést automatikusan felajánlók közé, akkor teszem, ha valamilyen formában továbbra is kapcsolatban maradunk.

A címben idézett mondat pedig egyik hajdani kis elsősömtől származik. Szeptember elején jártunk, és Dani úgy érkezett meg az órára, hogy a markában nagyon szorongatott valamit. Odaállt elém, kinyitotta a kezét, és a tenyerén egy gyönyörű, fényes, nagy vadgesztenye csillogott. Lelkesen nyújtotta felém: Tessék nézni, ezt neked hoztam!

Na, ezt próbálja visszaadni valamelyik idegen nyelv!  :)