Ha túl sok a hasonlóság, egy idő után unni fogjátok egymást.
"Már megint!" - mondod, és titokban belátod, hogy te se csináltad
(gondoltad) volna másképpen. Olyan emberhez vonzódsz igazán, aki picit
túlmutat a korlátaidon, rádöbbent valamire, amire eddig nem gondoltál, megmutat
valamit, amit eddig nem ismertél, így nyújt a barátsága érzelmi és ismereti
többletet. Ragaszkodsz hozzá. Ő pedig szívesen veszi tőled azt, ami belőle
hiányzik, vagy csak nyomokban van meg. Például elámulva látja, milyen ügyesen
varrsz, miközben ő egy öltést sem tud türelmesen összehozni. Csodállak, ezért
is szeretlek. Viszonzásul csak önmagamat
adhatom. Eszmecsere, érdeklődés, támogató figyelem, segítség, szeretet. A
barátság tartalma nagyjából ennyi. Bár ugyanez kijár a családtagoknak is. A
barátság fennmaradásáért tenni kell valamit, a családba beleszületünk.
Ezzel a lánnyal 62 éve vagyunk barátnők. Néha lazult a
kapcsolat, néha szorosabbra zárult. Együtt lettünk gyerekből felnőttek. Ha nem
költözünk Pestre, gyakrabban találkozhattunk volna. Bármilyen hosszú kihagyás
után mégis ott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk.
9 megjegyzés:
"Bármilyen hosszú kihagyás után mégis ott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. " -érdekes, mert én rokonnal, a nagynénémmel (anyukám hugával) tapasztaltam ezt...így is fogalmaztam meg magamnak...pedig nagy volt a korkülönbség.. igen, azt hiszem mindenek ellenére és mindennel együtt tulajdonképpen mi jó "barátok" voltunk...:) (ugye?)
Aliz, ugyanezt tapasztaltam én is anyukám húga és köztem. Talán a gyerekkorból felnőttkorba vezető úton volt baráti társad a nénéd, ahogy nekem is. Ismeritek egymás mentalitásában az állandó és a jóval kevesebb változó pontokat. Megbízol benne, nem kell kigondolni, mit is mondjál az újra találkozáskor.
A barátosnémmal (biztos emlékszel rá az egyetemről)szintén egy ilyen meghatározó korszakot éltünk át együtt. Megalapozta a megbizhatóságot.
felnőttként is! - neki "mindent" elmondhattam...
(a barátosnédat a kép alapján nem is ismertem fel -mint pl tegnap az aranydiploma osztón a mellettem ülő szakállas doktorban az egykori évf társat, akivel pedig a Dóm előtt .. még meg is vitattunk különböző nyelvészeti és informatikai kérdéseket...persze több mint 50 éve- de azért ált. tapasztalatom, hogy mi, évf. ill kortársak félszavakból is értjük egymást valóban (általában), úgyhogy nagy szó, ha egy nem kortárssal is! (egyébként itthon, a fotóról, a szeméről már emlékeztem...de a barátosnédra nem..., de még megnézem tüzetesebben is.)
Aliz, ugyanezt tapasztaltam én is. (R. történelem szakos volt, kevésszer volt együtt óránk.)
A szakállasokkal a Dóm előtt sok élményünk lehetett, meg a nem szakállasokkal is. :)))
:) (de mégis csak az emlékezhet rá, akinek nagyobb...:)
(ja, a lényeg az ŐSZ szakáll volt (kimaradt), annak idején semmilyen szakálla nem lehetett, egy nagyon kisfiús arc rémlett fel nekem utólag, fotóról, ragyogó szemekkel... (de az mintha kicsit maradt is volna)
Aliz, a másik megfigyelésed, a "mindent elmondhattam", a barátság legbensőbb jele. Ritka eset.
Klári, a lényeg benne volt a meghatátozásodban! Bizalom nélkül sincs barátság: mondhatni, ez az alapfeltétele!
Rózsa, ez is az! Nehéz részeire bontani a természetes egységben létezőt az emberekben.
Megjegyzés küldése