2016. szeptember 23., péntek

Miben hasonlítunk, miben különbözünk?



Ha túl sok a hasonlóság, egy idő után unni fogjátok egymást. "Már megint!" - mondod, és titokban belátod, hogy te se csináltad (gondoltad) volna másképpen. Olyan emberhez vonzódsz igazán, aki picit túlmutat a korlátaidon, rádöbbent valamire, amire eddig nem gondoltál, megmutat valamit, amit eddig nem ismertél, így nyújt a barátsága érzelmi és ismereti többletet. Ragaszkodsz hozzá. Ő pedig szívesen veszi tőled azt, ami belőle hiányzik, vagy csak nyomokban van meg. Például elámulva látja, milyen ügyesen varrsz, miközben ő egy öltést sem tud türelmesen összehozni. Csodállak, ezért is szeretlek.  Viszonzásul csak önmagamat adhatom. Eszmecsere, érdeklődés, támogató figyelem, segítség, szeretet. A barátság tartalma nagyjából ennyi. Bár ugyanez kijár a családtagoknak is. A barátság fennmaradásáért tenni kell valamit, a családba beleszületünk.


Ezzel a lánnyal 62 éve vagyunk barátnők. Néha lazult a kapcsolat, néha szorosabbra zárult. Együtt lettünk gyerekből felnőttek. Ha nem költözünk Pestre, gyakrabban találkozhattunk volna. Bármilyen hosszú kihagyás után mégis ott  folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk.    

9 megjegyzés:

aliz írta...

"Bármilyen hosszú kihagyás után mégis ott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. " -érdekes, mert én rokonnal, a nagynénémmel (anyukám hugával) tapasztaltam ezt...így is fogalmaztam meg magamnak...pedig nagy volt a korkülönbség.. igen, azt hiszem mindenek ellenére és mindennel együtt tulajdonképpen mi jó "barátok" voltunk...:) (ugye?)

klaribodo írta...

Aliz, ugyanezt tapasztaltam én is anyukám húga és köztem. Talán a gyerekkorból felnőttkorba vezető úton volt baráti társad a nénéd, ahogy nekem is. Ismeritek egymás mentalitásában az állandó és a jóval kevesebb változó pontokat. Megbízol benne, nem kell kigondolni, mit is mondjál az újra találkozáskor.
A barátosnémmal (biztos emlékszel rá az egyetemről)szintén egy ilyen meghatározó korszakot éltünk át együtt. Megalapozta a megbizhatóságot.

aliz írta...

felnőttként is! - neki "mindent" elmondhattam...
(a barátosnédat a kép alapján nem is ismertem fel -mint pl tegnap az aranydiploma osztón a mellettem ülő szakállas doktorban az egykori évf társat, akivel pedig a Dóm előtt .. még meg is vitattunk különböző nyelvészeti és informatikai kérdéseket...persze több mint 50 éve- de azért ált. tapasztalatom, hogy mi, évf. ill kortársak félszavakból is értjük egymást valóban (általában), úgyhogy nagy szó, ha egy nem kortárssal is! (egyébként itthon, a fotóról, a szeméről már emlékeztem...de a barátosnédra nem..., de még megnézem tüzetesebben is.)

klaribodo írta...

Aliz, ugyanezt tapasztaltam én is. (R. történelem szakos volt, kevésszer volt együtt óránk.)
A szakállasokkal a Dóm előtt sok élményünk lehetett, meg a nem szakállasokkal is. :)))

aliz írta...

:) (de mégis csak az emlékezhet rá, akinek nagyobb...:)

aliz írta...

(ja, a lényeg az ŐSZ szakáll volt (kimaradt), annak idején semmilyen szakálla nem lehetett, egy nagyon kisfiús arc rémlett fel nekem utólag, fotóról, ragyogó szemekkel... (de az mintha kicsit maradt is volna)

klaribodo írta...

Aliz, a másik megfigyelésed, a "mindent elmondhattam", a barátság legbensőbb jele. Ritka eset.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Klári, a lényeg benne volt a meghatátozásodban! Bizalom nélkül sincs barátság: mondhatni, ez az alapfeltétele!

klaribodo írta...

Rózsa, ez is az! Nehéz részeire bontani a természetes egységben létezőt az emberekben.