Tege vagy maga?

Amikor az ember kicsi, ugrál benne ez a megszólításbeli kétarcúság. Egyikünk papás-mamás játék közben tette ezt az általunk azóta emlegetett kijelentést: „Te maga, beteg a gyereke.” Bennem vagy négyéves koromban olyasfajta kép élt, hogy a tegezés az valamiféle leszólás egyben. Anyánk gumicsizmájával játszottunk. Dobáltuk, s közben azt kiabáltuk, most letegezlek! És a csizmákat vagdostuk egymáshoz.
Prohászkánál olvashatjuk 1920-as naplóbejegyzései között (dec. 11.), hogy „Festetich Pál gróf (magyar arisztokrata) föllépett vidéken s igy (sic!) szólította a közönséget: Tiktek kentek!’ Zichy Aladár gróf pedig igy: ’Tisztelt parasztok!’ Ezek a magyar néptől igazán annyira vannak, mint Makkó Jeruzsálemtől.”
Szomszédom Debrecenben nőtt, a cívisvárosban. Neveltetése okán nem fogadja, ha a ház gyerekei úgy köszönnek neki, hogy ’szia’.  Amikor véleményemet kérte az esetről, köpni-nyelni nem tudtam. Magam minden fenntartás nélkül örülök neki, ha valaki egyáltalán köszön.
Meg kell becsülni a jó csíráját. Olyan ez, mint a fiatal, aki át akarja adni ülőhelyét. Mindenképpen elfogadom. Nem azért, mert nem vagyok képes tovább állni, hanem azért, mert méltányolom az ifjabb generáció szándékát, gesztusát. S nem hagyom, hogy frusztrálja őt elzárkózásom.
Az előző példák mind arra utalnak, hogy a kisebb-nagyobb társadalomban évezredek óta létezik a tegező viszony (Et tu, mi fili, Brute?), s mellette a fölé-alárendeltséget kifejező magázódás. Annak is különféle árnyalatai. Kabos László egyik kabaréjelenetében dicsekszik azzal (szoc. idők!), hogy a nőknek mindig azt mondja, hogy nagyságos asszonyom. Ugyanis, ha korábban (1945 előtt) az volt, akkor örül neki, hogy valaki elismeri méltóságát. Ha pedig nem volt 45 előtt nagyságos asszony, akkor még jobban örül neki.
Az biztos, hogy nagyfokú érzékenység kell ahhoz, hogy kitaláljuk, ki milyen megszólításnak örülne. Amikor egyik felnőttől először hallottam, hogy kegyed, nagyon meglepődtem. Azt hittem, már rég kihalt ez a fajta megszólítás. De nem. Vö. Kiskegyed.
A neten terjed a tegezés. Már-már tőlem se idegen. Ám nem biztos, hogy akit a hálón tegezek, akkor is tegezném, ha szemtől-szemben találkoznék az illetővel.
Még az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az Üdvöz légy, Mária kezdetű ima a franciáknál tegező és magázó formában is ismert. Nálunk csak tegező formában él, miként a Mi Atyánk is.
Végül pedig úgy gondolom, hogy mind tegező, mind magázó formában lehet az ember udvarias, készséges és előzékeny, ugyanígy lópokróc is. Tehát a tiszteletadás és a tegezés/magázás nem egészen korrelálnak.