szia(sztok)

ha történelmi távlat(om)ba teszem ezt a kérdést: köszönés...be kell valljam, voltak vele problémáim. talán mára már nincsenek? de tapasztalom olykor velem szemben...valósziű ifjúsági probléma ez, ha az, de azt hiszem van egy szélesebb , társadalmi tisztázatlansága , kiforratlansága is... összefüggésben a tegeződés-magázódás zavarával, gubancaival is. milyen jó az angoloknak...ott csak tegeződés van, bajlódnak is ezzel a magyar forditók - )de hát a demokrácia vagy annak hiánya mindig is tükröződött tükröződik a nyelvhasználatban is Ja meg az udvariasság léte vagy nem megléte is belejátszik a kérdésbe....meg a nevelésé , van vagy nincs egyáltalán...(köszönj szépen kisfiam...)

legrégebbről arra emlékszem, hogy barátságos társas lény anyukámmal megyünk az utcán, és gyakran leáll beszélgetni ismerősökkel... akiket én nem ismertem korábban. és rám szól, mikor elhaladunk, hogy miért nem köszöntél? hát mert nem ismerem ezt a nénit...de akinek én köszönök , annak köszöni kell neked is. emlékszem ezen elmorfondírozgattam, és anyámnak magamban nem is adtam igazat, de azért igyekeztem, én is köszönni, annak a felnőttnek akinek ő, Csókolom... (pedig eszem ágába se volt tényleg megcsókolni , azt aki nekem nagyon ellenszenvesnek tűnt...)

aztán arra emlékszem, hogy egyszer csak az iskolában , az úttörőben, de hát mindenki az volt, bejött az ELŐRE! köszönés. Polgári izlésű, elegáns tanítónéninknek is így köszöntem strandra-menet jövet a folyóparti erdőben összetalálkozva, és sose megy ki a fülemből az a különleges, hangsúlya, ahogy -ugyancsak elegánciával: és csöppet se szalutálósan válaszolt , mosolyogva az orra alatt: ELŐRE...

aztán a Jó reggelt kivánok stb is zavart, a napszaknak megfelelő köszönés, olyan merev volt és lelketlen pedig valójában a jelentése - oké.de nem tudtuk igazán kedvesen mondani az iskolai keretek közt

ahogy a tegezés elterjedt, egyszerűsödött a köszönés, emlékszem, arra, amikor még megbotránkoztatónak számított egy SZIA, NAGYI! anyukám is említette, hogy jobb lenne, ha nem tegezném őt se, mert akkor nem lennék olyan szemtelen. hanem tisztelettudóbb vele szemben is. (Ő persze magázta a szüleit, sőt még apukámmal - a férjével is magázódtak)

az nagyon jó volt még egyetemi évek alatt is, hogy fiatalsága örvén mindenki mindenkit tegezett, az egyeteme kívüli világban is...

a bajok akkor kezdődtek, (folytatódtak?) mikor elkezdtem tanítani. U,i oda mentem vissza tanárként ahol diák voltam, s a régi tanáraim lettek a kollegáim. Zavarban voltam...akkor is amikor fel-felajánlották persze a pertut, fura volt letegezni , leszervuszozni egykori tanáraimat. volt hogy el is odáztam a tanáribalépést emiatt...szivesebben voltam a diákjaim körében , igaz hogy röhejes volt az is, ahogy ők magáztak, meg Julikanéniztek,

szeret(t)em a demokratikus, egyöntetű, egyszerű sziát. most is. abban is lehet tisztelet, az a fontos, hogy a köszönés köszöntés legyen, öröm, hogy megláttuk a másikat (ezért mindegy is , ki köszön előbb), s olykor egy kedves mosoly, biccentés is pótolhatja...nem kell a protokoll. Sziv kell....

------


4 éve irtam 2012. julius 24-én

ÚJRA ITTHON

-Jónapot, tanárnő!
-Csókolom, tanárnő!
-Csókolom, Julika!
-Szia, Julika!
-Szia, Julikám!
-Szia, Juli!
-De rég láttalak!....
(kapdosom a fejem...
Itthon vagyok újra)