Ezen a közös blogon, mely írogató embereket hívatott összegyűjteni, a "szavaink" témája mindenkihez szól! Hiszen ezek a szerszámaink! Ehhez képest nehezen indul a beszélgetés. Talán azért is, mert itt a tavasz, kifelé csalogat.
A szavakhoz mindig vonzódtam. Anya szerint jóval hamarabb tanultam meg beszélni, mint járni. A gyerekkoromat mesék - kitaláltak és megtörténtek - ringatták, később meg a könyvek hívogattak sosem látott világokba. Az iskolában szerettem a fogalmazást, jobban mint a fizikát, matematikát - és a testnevelést!
Jöttek aztán az idegen nyelvek, melyek nemcsak kenyeret adtak, hanem életem további menetét is eldöntötték. Most meg már nem is tudom, hogyan feleljek Áginak: mindennap használatos szavaim franciák... Sőt, az évek során egyre inkább az az érzésem támadt, hogy a beszélt nyelv gondolkodásunkat, mentális strukturánkat is befolyásolja. Mintha nem egészen ugyanaz a személy beszélne belőlem, attól függően, hogy magyarul vagy franciául történik-e a dolog. Ezért várok egy-két napot pl. két blogbejegyzés között francia és magyar nyelvű blogomon, még ha a téma azonos is, hogy belehelyezkedhessek egyik vagy másik nyelv mentális struktúrájába, és ne legyen belőle, legalábbis számomra, kissé ügyetlen fordítás, mely nem adja vissza elég pontosan, amit kifejezni akartam.
Mindkét nyelvre vonatkozik (sajnos, a harmadik, az orosz nyelv, melyet hajdanán a franciánál sokkal jobban beszéltem, szinte teljesen passzívvá válik), hogy szeretem minél gördülékenyebb stílusban kifejezni magam - legalábbis törekszem rá. Sajnos, a magyar nyelv elég ritka használata ezt kicsit megnehezíti, míg a francia egyre otthonosabbá lett. A mondatokban igyekszem elkerülni a szóismétléseket, a durva szavakat (még akkor is, ha nagy a divatja mostanában!), a sznobizmusból használt idegen szavakat mindkét nyelvben, ha van rá pontos és ízes eredeti. Magyarul meg kerülnöm kell a gallicizmusok alattomos csapdáit...
Sokak szerint - de magam is észrevettem - meglehetősen beszédes vagyok és voltam is mindig (vagy mondjuk ki kereken, ahogy Klári: "szószátyár"), s az, hogy egyedül élek, nem segít rajtam... Attól tartok, hogy a néha egyetlen szó nélkül eltöltött napok is "kinyitják a csapot" alkalomadtán. Igyekszem ügyelni rá, de nem mindig sikerül. Beszédben, írásban egyaránt. Ezért most le is teszem a lantot...
6 megjegyzés:
Milyen gazdagon és tudatosan használod mindkét nyelvedet! Öröm olvasni, amit írsz.
Kedves vagy, Klári, jólesik a biztatás!
Két szó indít kommentre. Az egyik a szókereső. Ilyen névre hallgat egy mobiltelefonokra telepített játék. A másik a szószátyár. Az érdekelt, vajon van-e jelentése a szátyárnak. Nem kis meglepetésemre van. Az értelmező szótárban ez áll a szócikkben: Fegyelmezetlenül bőbeszédű, fecsegő személy. [szó+szatyár, koszos, közönséges] az értelme. Eszerint jelentésmódosuláson ment át, ma inkább redundáns értelmű.
És még valami: Írtok, írok, írunk, írjatok, mert írni jó!!!
Kerestem egy szókeresőt, de nem találtam...
Irni tényleg nagyon JÓ!
Rózsa, nagyon érdekes, amit a két nyelv mentális struktúrájáról írsz. És megnyugtatlak, egyáltalán nem érződik a magyar nyelvű írásaidból a "kétnyelvűség" vagy a kettő közötti ingadozás, struktúraváltás (sőt emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt néhány alkalommal beszéltünk, akkor sem éreztem még akcentust sem).
Ági, köszönöm, de én nagyon is érzem és lehetőleg árgus szemekkel ügyelek magamra!... Még ha nem is mindig eredményesen! Főleg a mondatok struktúrái, a gallicizmusok terén...
Mióta a te biztatásodra elkezdtem a magyar nyelvű blogot is, sokat javultam!
Akcentusom pedig franciául van, pedig annak idején oroszul szinte nem is volt (Moszkvában orosznak néztek néha az oroszok: még bele is pirultam!)
Megjegyzés küldése